Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Megkezdődött az ovi, megnyílt a bölcsi

Megkezdődött az ovi, megnyílt a bölcsi

Megkezdődött a 2023-2024-es nevelési év a Gádorosi Manóliget Óvodában és Mini Bölcsődében

,,Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell.” /Thomas Gordon/

Szeptember 1-jén az augusztusi nagytakarítás után újra megnyitotta kapuit a gyerekek előtt a gádorosi óvoda, amely új névvel és egy mini bölcsődével is büszkélkedhet.

Bölcsődénk a Kossuth u. 17. szám alatti, teljeskörűen felújított és átépített korábbi óvodaépületben került kialakításra, ahol tizennégy 3 év alatti kisgyermek napközbeni ellátását tudjuk biztosítani. Jellegét tekintve mini bölcsőde, amely önkormányzati fenntartású, és nagy segítséget nyújt az újra munkába álló szülőknek. Két csoportszobával rendelkezik, ahol 7-7 gyermek töltheti mindennapjait. A jól felszerelt bölcsődében rengeteg - korosztálynak megfelelő – játék, jó idő esetén pedig hatalmas udvar várja a játszani vágyó gyermekeket.

A kisgyermeknevelők és bölcsődei dajkák is izgatottan várták az első napot, hiszen hatalmas munka várt rájuk. Igyekeztek az épületet minél otthonosabbá varázsolni, dekorációkkal és sok-sok játékkal. Augusztus 29-én már betekintést nyerhettek a szülők és a gyermekek az intézménybe egy vidám nyílt nap keretében. A kisgyermekek kifejezetten jól érezték magukat, néhányan még a haza menetel ellen is tiltakoztak. A szülők visszajelzései is pozitívak voltak, megnyugtató számukra, hogy új, jól felszerelt helyen tudhatják biztonságban a gyermekeiket. A három kisgyermeknevelő és két dajka néni legjobb tudásuk szerint fogják gondozni és nevelni falunk legapraját.

Mindannyian várjuk az együtt töltött napokat, hiszen ez hatalmas mérföldkő mind a gyerekeknek, mind a szülőknek és természetesen a bölcsőde dolgozóinak is.

386506803_1447358019158417_3011670206608984468_nimg_8265

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

img_8266img_8281

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az óvodában az idei nevelési évben is arra törekszünk, hogy változatos programokkal gazdagítsuk a gyerekek mindennapjait, amelyben az évszakok, hónapok, ünnepek aktualitását is figyelembe vesszük.  Továbbra is óvodánk legnagyobb értéke a játék. A játék, amely a fejlődés, a fejlesztés színtere, eszköze és megvalósulási módja. Éppen ezért óvodai életünk mindennapjait a gyermekek legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, a játék szövi át, amely sokféle megismerési, tapasztalási és tanulási lehetőséget biztosít a gyermekek számára. A játék kiváló pedagógiai feltételeket biztosít a fejlődéshez, illetve a fejlesztéshez, mivel a játéktevékenységekben kiélhetik, kipróbálhatják, feldolgozhatják és gyakorolhatják az átélt élményeket, tapasztalatokat.

Ez a nevelési év is bővelkedni fog sokszínű programokban, izgalmas kalandokban gyerekek és szülők számára egyaránt.

Zöld Óvoda lévén egész évben kiemelt figyelmet fordítunk a zöld ünnepekre, mint a Takarítási Világnap, Állatok Világnapja, Víz Világnapja, Föld Napja, Madarak és Fák Napja. Ezeken a napokon, heteken csoportszintű, illetve óvodai szintű programok várják a gyerekeket: játékos vetélkedők, veteményes kert és virágültetés, biciklitúra és lovaskocsikázás, közös kirándulás vadasparkba.

Évente több alkalommal tartunk nyílt napot a Szülők számára, közös barkácsolással, együttjátszással: karácsony és anyák napja környékén.

Az őszi szezon máris tartogat a gyerekek részére egy rendkívül közkedvelt projektet: a gombócnapot. Ezen a napon a gyerekek felnőtt segítségével maguk készítik el aznapra az ebédjüket: szilvás, lekváros és kakaós gombócot. A Gondozási Központból szokott érkezni sok-sok segítő kéz számunkra, amit ezúton is hálásan köszönünk. A gombócnapot kézműves foglalkozások, dramatikus illetve bábos meseelőadások fogják idén is színesíteni.

A Gádorosi Falunapon óvodánk néptánc csoportja, a Búzavirág néptánc csoport fog fellépni énekes-táncos műsorral. Az óvoda dolgozói is kiveszik részüket a falunapi programokból, palacsintát sütünk, arcot festünk.

Az Idősek Napja alkalmából műsorral és ajándékkal szoktunk kedveskedni a Gondozási Központ bentlakóinak, akárcsak nőnapkor, vagy épp karácsonykor.

Októberben az Állatok Világnapját ünnepeljük, és Zöld Óvoda lévén ez a nap kiemelten fontos az óvoda életében. Ennek keretében egy komplex hét fog szólni csak az állatokról, olyan programok segítségével, mint eledelgyűjtés menhelyi állatok számára, látogatás haszonállatokkal foglalkozó farmon, állatasszisztált foglalkozás terápiás kutya segítségével, rendőrök által tartott előadás a háziállatok gondoskodásáról, kiskedvencek behozatala a csoportokba. A felsorolás nem teljes, nagyon izgalmas hétnek nézünk elé.

Szintén októberben, ha az időjárás még engedi, spotnapunkat is megtartjuk, ahol játékos akadálypályák, bemelegítő futás, zenés torna és zumba, reformételek kóstolása várja a gyerekeket.

Decemberben már az ünnepekre hangoldódunk, hatodikán érkezik a Mikulás, a gyerekek által előadott versek, dalok, és bábozás fogja színesíteni a napot. A községi gyertyagyújtáson már hagyomány, hogy óvodánk is képviselteti magát, ilyenkor a négy csoport óvodásai közösen adnak elő ünnepre hangoló dalokat.

Januárban óvodai Ki Mit Tud keretein belül mutathatják meg a gyerekek vers, mese, tánc és egyéb produkciók tükrében, hogy miben a legtehetségesebbek. A Szülők felkészítését ezúton is hálásan köszönjük!

Februárban farsangolunk, a „hivatalos” farsangi nap előtt már hetekkel öltözködhetnek jelmezekbe, dekorálunk, sütünk finom farsangi fánkot és csörögét, énekkel, tánccal, mókás játékokkal hangolódunk a nagy napra, amikor mindenki jelmezbe öltözik és közösen mulatunk.

Áprilisban a húsvétra készülődünk. Ünnepeinkkor fontosnak tartjuk, hogy népi hagyományainkat ápoljuk, például húsvétkor megismertessük a gyerekekkel a hagyományos tojásfestési technikákat, mint a berzselés és írókázás.

Május végén a községi gyermeknapon lép fel óvodai Zumba csoportunk, illetve ekkor is sütünk palacsintát, festünk arcot, hagyományszerűen.

Az óvoda is büszkélkedhet saját gyermeknappal, ekkor mesedramatizálás, mókás mozgásos játékok, arcfestés, kézműveskedés és ugrálóvár várja a gyerekeket a délelőtt folyamán.

Az évzáró Batyusbuli idén június hatodikára esik, az óvodai csoportok meglepetéstánccal készülnek, illetve bemutatkozik óvodánk új innovációja, a Pompás Napok tehetségfejlesztő műhely is. Molnár Orsi interaktív zenés műsora színesíti a rendezvényt.

Óvodánk egyik legfontosabb ünnepe nagycsoportosaink ballagása, ebből az alkalomból méltó módon, megható ünnepi keretek között búcsúztatjuk el az iskolába készülő gyerekeket.

Az óvodánkban egész évben fakultatív készségfejlesztő és tehetségfejlesztő délutáni foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek:

Hittan: A gyermekek ebben az életkorban már nagyon érzékenyek a jóra, igénylik a helyes értékítéletre vezetést; a helyes értékrend kialakítása bennük hosszútávra meghatározó lesz. Emellett a vallás alapjaival ismerkedhetnek meg a kicsik.

Gyermek néptánc: Búzavirág néptánc csoportunk továbbra is tehetséggondozó műhelyként is funkcionál, a tehetségesebb középső – és nagycsoportos gyerekek kiemelkedő ének-zenei, táncos, ritmikai, mozgásos képességeit igyekszünk tovább fejleszteni, de minden énekelni és táncolni szerető óvodást szívesen látunk foglalkozásainkon.

Gyermek zumba: A zumba foglalkozások alkalmával könnyen követhető koreográfiákat sajátíthatnak el a gyerekek utánzás által, mint például a salsa, merengue, cumbia, reaggeton, capypso.

Varázskuckó tehetségfejlesztő műhely: Havonta egy alkalommal délelőtt valósul meg, kézműves foglalkozások keretében.

Pompás napok tehetségfejlesztő műhely: Interaktív népmesei alkalmaink alapját az élőszavas mesemondás adja, amelyet népi játékok, mondókák, népdalok, néptánc és tárgyalkotás bevonásával teszünk élménydússá a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően. Ezek a foglalkozások, kéthetente, a néptánccal váltásban kerülnek megrendezésre.

A színes programok mellett derűs, kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkört biztosítunk annak érdekében, hogy a gyermekeket kedvező érzelmi hatások érjék, szívesen járjanak óvodába, érezzék jól magukat a közösségben.

img_8254img_8245img_8235img_8240img_8225

Vissza

Kapcsolat


Gádorosi Manóliget Óvoda és Mini Bölcsőde
5932 Gádoros, Béke tér 6.

Intézményvezető: Prozlik Márta

Telefon:
+36 68 490 042
+36 30 684 0773


E-mail:
gadorosovoda@gadoros.hu

Nyitvatartás:
Hétfőtől - péntekig: 
6.00 - 17.00